A Magyar Sí Szövetség elnökségének júliusi határozata értelmében 2023. április 30-ig az alpesi szakág vezetőjének Vágó Balázst nevezte ki. Elődje, Mohai Szabolcs a hazai sísport fejlesztéséért felelős koordinátorként tevékenykedik tovább.

Baluval a legfontosabb célokról beszélgettünk.

-          Köszönöm a síszövetség elnökségének bizalmát, igyekszem rászolgálni! A következő hónapokban több téren is szeretnék más prioritásokat kijelölni. Az első az a szabályok rendszerének a kérdése, vagyis, hogy a meglévő szabályokat összefésülni és adaptálni a jelenlegi helyzethez. Pl. nem teljesen világos, hogy kinek meddig tart a hatásköre a különböző munkakörökben, milyen feladatokat kell elvégeznie és milyen felelősségi körökben. Hogy ne legyenek félreértések, ezeket a kereteket aktualizálni szükséges.
A másik fontos célom, hogy felépüljön egy olyan szövetségi rendszer, amelyben jobb körülmények között készülhetnek a válogatott versenyzők a serdülőktől felmenő rendszerben. Az eddigi sokszor párhuzamosan működő felkészülési rendszerek nem gondolom, hogy gazdaságosak és célravezetőek, hosszútávon nem lehet célja a szövetségnek.
A harmadik terület a képzés. Az oktatóktól az edzőkig minden képzés legyen elérhető egy helyen, legyen átjárás és ismerjék meg a síelésben dolgozó szakemberek jobban egymást, egymás munkáját. Egy oktatónál síelő tehetséges, motivált gyermek esetében automatikus lehetőséget kapjon a további fejlesztésre. Ennek célja az, hogy ki tudjuk termelni a jövő alpesi síversenyzőit.
Az utóbbi években gyakran a vélt érdekellentétek és az információ hiány miatt az összedolgozás nem működött. Én szeretném, ha hatékonyabb lenne a kommunikáció, és látná mindenki a közös érdeket, célt. Ha megértetnék a sísport szereplői, hogy minden mindennel összefügg, akkor a tehetséges gyerekek örömmel versenyeznek majd és érnek el egyre jobb eredményeket. 

-          A válogatottnak új edzőt kerestek. Ezzel kapcsolatban vannak fejlemények?

-          Még keressük a megfelelő szakembert, amint megállapodtunk vele, bemutatjuk őt. Az utóbbi időben fizikai felmérőket bonyolítottunk le Bugya Fruzsina, erőnléti edző vezetésével. Mivel sízőink egy része leginkább kondiban fogy el a versenyek alatt, kiemelt figyelmet fordítok majd erre a területre is. A korábbi íratlan szabályokat konkrétabbá tesszük. Hogy ki mit tesz meg a síelésért, az az állóképességében is megmutatkozik. Ha nem tud valaki felmutatni fejlődést két felmérő között, az kihatással lesz az anyagi támogatásra is. A szövetség biztosít kondiedzőt, aki nem csak jelenléti edzéseket vezet, hanem biztosít felkészülési tervet is a sportolóknak.

-          Terveztek-e közös edzőtábort gleccsereken?

-          Nem tervezünk, mivel a klubok közös edzéseket szerveznek, és minden egyesületnek általában megvan a kapcsolata egyes gleccserpályákkal. Jelen pillanatban az egyik legnagyobb gondot az energia árak drasztikus emelkedése jelenti, főleg az áramé, ezért a síterepek többsége még nem írta ki az idei szezon árait. De közös edzést szeretnénk szervezni majd a tél folyamán pl. Murau – Kreischberg-re, ahol sok magyar család megfordul, és láthatják a síedzéseket. 

-          Milyen világversenyek lesznek a szezonban? 

-          Olaszországban rendezik az EYOF-ot, vagyis a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált 2023 januárjában. Ugyancsak januárban ifjúsági korú sízőink Ausztriában, St. Antonban állnak rajthoz. Az alpesi sívilágbajnokságnak a franciaországi Courchevel-Meribel ad otthont februárban. Emellett a serdülőknek is számos nemzetközi versenyen való indulást tervezünk. Szóval lesz munka bőven.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.