November 11-13. között zajlott Galyatetőn a biatlon centrumban az UP válogatottak és a YOG aspiránsok számára egy hétvégi tábor. 

Nyolc biatlonos versenyző vett részt, Szőcs Emőke biatlon szövetségi kapitány és Kónya Bálint sífutó szövetségi kapitány vezették a tábort. 

Tartalmas és munkás napokat voltak, de a gyerekek érezték a feladatok komolyságát és fontosságát. Elsősorban sírolleres munka zajlott, mert technikailag vannak a legnagyobb elmaradások, és nagyon sok munkát és időt kell szánni erre a területre. Fontos most javítani, illetve helyesen megtanulni a technikát, mert később nagyobb munka azt kijavítani.

Galyatetőn a Táncoló Kecskék vendégházban szálltunk meg, ahol esténként volt lehetőségünk sok fontos dologról beszélni. Például, hogy milyen pulzus zónák vannak, hogy mit kell nagyon figyelni különböző terheléses edzéseken. Ez a korosztály hajlamos minden feladatot ugyanolyan terheléssel végezni, és ennek nyilván van hátulütője. Ez oda vezet, hogy a versenyen sem tud többet nyújtani, mint egy edzésen. Igyekeztünk érdekességekkel előrukkolni, és ez nagyon imponáló volt nekik.

Az edzéseken mindenki oda tette magát, végig nagyon szorgalmasan dolgoztak, jó volt velük lenni, tanítani és tanulni tőlük.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.