A férfiak óriás-műlesikló számát rendezték a junior világbajnokságon vasárnap St. Antonban. Népes mezőny gyűlt össze, 139 indulóval.

Szepesi Bertold szövetségi kapitány értékelés szerint a magyar válogatott 3 sízője közül a 77-es rajszámmal induló Bányai Attila egy stabil első futamot hozott, majd a második futamban többet hibázott, és így éppen leszorult a dobogóról U18-ban. A kategória 4. helyezése mellett az 53. lett abszolútban.

Az idén első éves FIS versenyzőnk Szabó-Szélyes Szilárd zépen helyt állt első junior világbajnokságán. 115-ként ment le a már igénybe vett pályán, és a 83. helyről várta a folytatást. A második futam után végül a 70. helyre sikerült befutnia. Az U18-as kategóriában a 8. lett. Neki elsősorban a tapasztalatszerzés volt a célja, hogy lássa, milyen színvonalon kell egy ilyen világversenyen sízni, és hogy hova kell eljutnia. A kapitány úgy véli, az EYOF versenyei ezek után már kevésbé ijesztik majd meg a 16 éves sízőt. Szabó-Szélyes Szilárd és Bányai Attila hétfőtől az EYOF-on versenyez.

A harmadik magyar induló Úry Bálintnak volt a legnagyobb esélye egy jó eredményre, és kiváló részidőket produkált, volt olyan szakasz, ahol a 21. helyen állt az első futamban, de aztán rontott, és kiesett.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.