Két nemzetközi sífutóversenyen jártak ifjú sífutóink. Mindkét sporteseményt hóhiány miatt az eredeti helyszín - Ravna Gora és Mavrovo - helyett Pokljukán, Szlovéniában rendezték meg. 

A csapatvezető, Csúr Attila számolt be a versenyzők eredményeiről.

Először március 1-én és 2-án sprintben, valamint 2,5km-s klasszikus tömegrajtos versenyen vehették részt U12-es sífutóink. Mindkét számban Karakó Gergő a 6. és Holczer Bálint a 7. helyen végzett.
Március 7-én és 8-án 2,5 km-es és 1,2 km-es távokon indult a mezőny.

U10-ben Holczer Bálint mindkét számot megnyerte, míg U12-ben Karakó Gergő az 1,2 km -en III. lett. Ezen a helyszínen FIS kategóriában is rendeztek versenyt a Balkán Kupa keretein belül, melyen Bere Larissza, Büki Ádám és Ferbár Csongor vett részt. 

Larissza és Csongor szezonbeli második legjobb pontjukat futották.
A körülmények kifogtak a mezőnyön: az első napon eső, a második napon erős havazás nehezítette a versenyzők dolgát

Az eredmények megtekinthetők a FIS holnapján.

A magyar csapat a Vasas szervezésben utazott ki mindkét versenyre.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.