A Nemzetközi Magyar Bajnokság keddi versenynapján az NC műlesikló futamait és férfi FIS műlesikló versenyt rendezett a Magyar Sí Szövetség az ausztriai Glungezerben. Szepesi Bertold, alpesi szövetségi kapitány tudósított a helyszínről.
„Egy igen erős és népes mezőny gyűlt össze, és egy nívós versenyt sikerült lebonyolítanunk, ami a FIS pontokban is tükröződött, mert a FIS versenyen 23 volt a büntető, míg az NC-n 21 alatt volt. Sőt, a nőknél rajthoz állt a norvég Thea Louise Stjernesund is, aki idén többször volt világkupa pontszerző, és végzett a dobogón is óriás-műlesiklásban, valamint a ssalbachi alpesi sívilágbajnokságon a 4. volt. Ő egy nagyot hibázott ma az első menetében, és bár a második futamot toronymagasan hozta, végül a 7. lett.
A magyarok között a férfiaknál Trunk Tamás szépen teljesítette mindkét menetét, és az élen végzett, őt követte a dobogón Kékesi Márton és Nagy Bence. Hozmann Rudolf egészségügyi okok miatt sajnos nem tudta vállalni a második futamot. Úry Bálint ugyan vezetett az első futamban, de elszúrta a második futamát, és kiesett. A versenyt Major Noel és Schneider Milán sem tudta befejezni.
Lányaink közül Körtvélyessy Dóra az első, míg Szalay Laura a második futamban búcsúzott Hozmann Szonja nyert és Polányi Lili lett a második.
Szerdán a hétfőn elmaradt versenyszámokat, a nemzetközi magyar ifjúsági bajnokság szlalom futamait, és a női FIS versenyt bonyolítjuk le. Nem volt könnyű a döntés, hogy elhalasszuk a versenyt, kaptunk érte hideget-meleget, de úgy gondoljuk, a legjobb döntést hoztuk. Tegnap nem tudtuk volna ilyen színvonalon megrendezni a versenyt.”