Egy sorozat után véget vetett a zsűri a női síugrók világkupa versenyének Klingenthalban, ahol az erős szél miatt már az első sorozatot is halasztaniuk kellett. Vörös Virág a 37. lett, ami eddigi legjobb eredménye a világkupa szerepléseit tekintve. A győztes az osztrák Chiara Hölzl lett. 

" Nem volt egyszerű verseny, reggel erős havazás aztán nagyon erős szél fújt, ezért az első sorozatot 3 ugró után törölték. Én még pont le tudtam jönni 2-es rajtszámmal egy 103 méteres ugrással, meg is voltam viszonylag elégedve, mivel a hétvégén ez volt a legjobb ugrásom. De aztán a zsűri úgy döntött, törli és újrakezdi a versenyt 2 órával később. Kicsit javultak a körülmények, és újra elkezdék a sorozatot, viszont az újabb ugrásom már nem sikerült túl jól. Még így is ez lett a világkupán a legjobb eredményem. Nehéz ilyenkor az embernek koncentráltnak maradni, várakozás, törlik a versenyt vagy nem törlik ... Megpróbálok ebből a versenyből is tanulni, azt hiszem ez a legjobb, amit tehetek" - értékelt Vörös Virág.

A kőszegi síugró következő világkupa versenye Japánban lesz januárban.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.