Hosszú évek óta először fordul elő, hogy olyan elnökséget választott a Magyar Sí Szövetség, amelyet a legnagyobb klubok, az északi, valamint az alpesi szakágak egyaránt közösen és egységesen támogatnak. Az új elnökségben helyet kaptak korábbi sportolók, sportszakemberek, üzletemberek, közgazdászok, jogászok, az elnök pedig egykori válogatott síelő Dr. Fürstner József lett.

A Magyar Síszövetség elnökségének új tagjai:

  • Dr. Fürstner József, elnök. Korábbi válogatott síelő
  • Dávid Ilona, alelnök: Közgazdász, 2010 óta a GYSEV Zrt. igazgatóságának elnöke, 2012–2018 között a MÁV Zrt.

Elnökségi tagok:

Dr. Kandrács Csaba

Dr. Mile Lajos

Dr. Barta Csaba

Dr. Csák Levente

Dr. Lovas András

 Minden magyar síelő érdekeit képviselő elnökség

„Váratlanul ért a négy legnagyobb klub felkérése és jelölése, hiszen évtizedek óta már nem vagyok aktív szereplője a szövetségnek vagy a versenysínek. Persze a régi kapcsolatok, bartáságok, sportbarátságok megmaradtak. Ismerem a versenyzőket, az eredményeket, és bár kívülről, de mindig is aktívan követtem szeretett sportágam sorsát. Természetesen a sítől sem távolodtam el, lelkes tagja vagyok annak a több mint 500 ezer magyar embernek, akik ma a hazai sí tömegsportot képviselik. A Magyar Sí Szövetség elnökségeként azért fogunk dolgozni, hogy a szövetség ugyanúgy képviselje a magyar versenysí érdekeit, mint a magyar sí, mint tömegsport érdekeit. A hazai síelők érdekében szeretnénk összefogni a szövetség tagjait és megszólítani a szövetségen kívüli síiskolákat, szervezeteket, szakmai és sport véleményvezéreket, barátokat” – mondta el Dr. Fürstner József. „Az elnökségi tagok személye garancia a független és szakszerű működésre. A célunk, hogy konszenzuson alapuló döntéseket hozzunk, megteremtésük a feltételeit az összefogáson, párbeszéden alapuló működésnek, és minden magyar síelő érdekeit képviselhessük.” – összegezte a Magyar Sí Szövetség új elnöke. Fürstner elmondta, hogy tisztában van vele a szövetség, mint sportszövetség elsődleges feladata a versenysíelés támogatása, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a sí mára az egyik legkedveltebb tömegsporttá vált az országban. Éppen ezért szerinte egy XXI. századi, modern szövetség nem koncentrálhat kizárólag a versenysportra, így lehet, kell legyen mondanivalójuk, annak a több, mint félmillió magyarnak is, akik a haza sítömegsport bázist képviselik. Azt is elmondta, hogy nem az elnök, hanem az elnökség közös munkájának sikerében hisz, és örül annak, hogy olyan elit csapatot tudhat maga mögött az új szövetségben, akik számára a sísport, „szerelmet, szenvedélyt” és nem elsősorban megélhetési forrást jelent. Az elnökség munkáját társadalmi munkában kívánja ellátni.

A lehetőségek megismerésére után transzparens tervekkel állnak elő

„Szeretnék megtartani, mindazt, ami jól működik, javítani azon, amin lehet, és szeretnék új utakra is kiterjeszteni a szövetség működését. Ennek érdekében az új elnökség a következő időszakban áttekinti a szövetség jelenlegi helyzetét, értékelik a lehetőségeket, és a lehető legrövidebb időn belül tervet, startégiát dolgoznak ki a következő időszak működésére vonatkozóan. Az elnökségi ülésen az újonnan választott tisztiviselők kifejezték, mindannyian megtiszteltetésként élik meg, hogy a hazai verseny és tömeg sísport érdekeiért dolgozhatnak. Mint elmondta: „élni és nem visszaélni” szeretnének a bizalommal.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.