Versenynaptár

A Vasas SC 15 éves sízője a Nemzetközi Sí Szövetség táborában vehetett részt Hollandiában, ahonnan fejlesztő és erőnléti edzések élményével tért haza. Vele készítettünk interjút.

- Hogyan indult a program, milyen foglalkozásokon vettetek részt?

Mikor megérkeztünk, még csak ismerkedtünk a hellyel, a többiekkel, és megkaptuk a szobáinkat. Második nap mentünk ki csúszni, először felmérték a tudásunkat, és az alapján kaptunk az ebéd után személyre szabott programot az edzőkkel. Belgiumba is elmentünk egyik nap, ahol egy úgynevezett airbag-en az ugrásokat gyakorolhattuk, ami nagyon tetszett. Másfél órás szabad programunk is volt egy trambulin parkban, ahol, ha kértük, az edzők segítettek megtanulni bizonyos ugrásokat. Fejlesztő és erőnléti edzéseket is tartottak, csoportokra is osztottak minket, én a nyújtást kaptam, azt nekünk kellett kidolgozni és bemutatni.

- Nem csak magyarok vettek részt a táborban, honnan érkeztek a többiekkel?

Rajtunk kívül litvánok, görögök és macedónok jöttek még, országonként 2 versenyző és egy edző. Egyedül én voltam síző, a többiek snowboardosok, de egy korosztályba tartozunk, mindenki 15-16 éves, így megtaláltuk a közös hangot, nincs már olyan, hogy a két sportág rivalizálna és nem szeretik a másikat. A síparkban rajtunk kívül voltak még más síelők, velük is tudtam beszélgetni.

- Hogyan értékeled az ott töltött időt, milyen tapasztalatot szereztél?

Nagyon jól éreztem magam a táborban, az ottani edzők is profin dolgoztak, a szálloda is és a sípark is remek volt, nem tudok olyat mondani, ami ne tetszett volna. Az edzőnk is kapott terveket és nekünk is adtak tippeket, hogy ha edzéstervet készítünk, mire figyeljünk. Úgy érzem, sokat fejlődtem, hasznos tanácsokat, tippeket kaptam, teljes mértékben pozitív élmény.

Az edzések helyszíne a hollandiai Park and Pipe FIS Development Program, Landgraaf Fall Camp volt, ahol október 12-17 között rendezték meg a FIS tábort.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.