Végre ismét megmérethetik magukat sportolóink, akik idén először vehettek részt IBU Kupán. A bemutatkozásról és a körülményekről küldött beszámolót a biatlon szakág szövetségi kapitánya, Szőcs Emőke. 

Már nagyon vártuk, hogy versenyezhessünk, hogy újra a biatlon ízét érezzük. Nehéz volt az elmúlt időszak, mivel a nyári vb-t és a decemberi versenyeket törölték, igy versenyek nélkül maradtunk. Nekünk nincs lehetőségünk hazai versenyrendszerben mozogni, ami nagy hátrány számunkra.

Az első IBU Kupára sajnos kisebb csapattal jöttünk, mint az megszoktuk, Gyallai Soma és Büki Ádám versenyzőkkel. Az elmúlt hónapok szigorú óvintézkedései ellenére hozzánk is betőrt a koronavírus. Panyik David októberben esett át rajta, de meg mindig a szövődményei okozta problémákkal küzd, ezért ő nem utazott Arberba velünk. Pónya Sára pedig a térdsérülése miatt maradt otthon.

A többieket eddig a fertőzés elkerülte, de nyilván sosem lehet tudni, mit hoz a holnap, nagyon elővigyázatosak vagyunk, vigyázunk magunkra és másokra is.

A kiutazásunkkor volt egy PCR tesztünk, és itt 3 naponta tesztel minket az IBU. Sok körülménynek kell megfelelni ahhoz, hogy végül rajthoz állhassunk. Nagyon ügyesen és jó stratégiával kezeli  a nemzetközi szövetség ezt a különleges helyzetet, kerül néhány pozitív eset, ami az adott csapatnak a kiesését  jelenti.

Az első verseny nem hozta a várt eredményeket számunkra, de bízom abban, hogy az elvégzett munka hamarosan megmutatkozik eredményeinkben. Nyilván nagy a súlya annak, hogy ez a két versenyző nem tud profi módon készülni. A tanulás és a munkahely közé kell illeszteni ezt a sportot, ami nem egy könnyű feladat.
A második verseny már pozitívabb teljesítményt hozott, főleg a Soma részéről. A szél nagyon kiszámíthatatlan volt a belövéskor, és nagyon résen kellett lenni a verseny alatt is. Itt Soma csak egyszer hibázott, és a futása is jobbnak bizonyult. Ha részeire bontom a versenyt, akkor Sománál az is kitűnik, hogy mind a lőtéri, mind a lövészeti ideje a második lett. Ádámnak úgy mondanám, hogy ez nem volt egy szerencsés időszak, de tudom, hogy nagyon sokat dolgozott, és jönni fog a forma, a lövészet nehezen áll össze, de dolgozunk a problémákon, és bízom a javulásban.

Ami a folytatást illeti január 20-án ugyanitt kezdünk újra, 15 km rövid egyéni versenyszámmal. Reméljük a legjobbakat.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.