Hozmann Szonja, phjongcshangi olimpikonunk utoljára két éve indult a Magyar Bajnokságon. Akkor megnyerte a szlalom felnőtt bajnoki címet, ám másnap az óriásműlesiklás futamai közben megsérült. Hosszú rehabilitáció után a múlt heti alpesi világbajnokságon már újra képviselni tudta hazánkat. Így mesél az elmúlt időszakról:

-A FIS versenyekre való átállás nekem nem ment könnyen, mivel erős nyomás volt rajtam az olimpiai kvalifikáció miatt. Néhány hónap állt csak rendelkezésemre, és a síszövetség akkori vezetése sem hitt igazán bennem. Annál nagyobb kényszert éreztem, hogy megugorjam ezt a szintet. Nagyon büszke voltam, hogy 16 évesen sikerült alanyi jogon kvalifikálnom, nemzetközi szinten is az elsők között az évjáratomból.
Utólag úgy gondolom, talán kicsit túl sok volt a versenyekből, és talán ennek tudható be az első szalagszakadásom, amit egy tiroli versenyen szenvedtem el.
Műtét, majd megfelelő rehabilitáció után a következő szezon közepén tudtam csatlakozni a mezőnyhöz, és képviselhettem Magyarországot az EYOF-on, és az ifi VB-n.
Végre úgy tűnt, egyenesbe kerül az edzésmunka is, és jöttek az eredmények. Javítottam a pontjaimon, osztrák FIS versenyeket nyertem, és szlalomban második helyen zártam az Arnold Lunn világkupa sorozatot. Aztán jött az a bizonyos Magyar Bajnokság...
Újabb keresztszalag műtét ( köszönet dr. Christian Hosernek), és egy még hosszabb, még alaposabb rehabilitáció Gernot Schweizerrel. Igen jó kondiban vártam az új szezont. Ám a megpróbáltatások még nem értek véget. Augusztusban, néhány nappal a tervezett első havas edzőtábor előtt, egy a sínről leszaladt garázskapu a lábamra dőlt, és összeroncsolta a lábfejemet.
Szerencsére a térdspecialista csapat egyik tagja Dr. Peter Gföller baleseti sebész is, ő állította helyre több csavar és fémlemez segítségével a lábfejemet. És újra Gernot Schweizer, és újra a rehabilitáció...

Közel két év nem versenyzés után a síszövetség új elnöke, Dr. Fürstner József megkeresett, hogy lenne helyem a cortinai VB-re készülő csapatban, ha úgy érzem, készen állok rá. Szerettem volna meghálálni a bizalmat, és bár későbbre terveztük a visszatérést, elfogadtam a lehetőséget.
Három versenyen sikerült még rajtba állnom előtte, hogy mégse a VB legyen az első alkalom ennyi kihagyás után. Voltak reményt keltő futamaim, sőt még a sérült státuszban némileg megemelt pontjaimnál is sikerült jobban teljesítenem. Összességében úgy tűnik visszatért a sérülés előtti formám. De a két év nagyon sok bepótolni valót jelent. Rengeteg munka lesz utolérni a mezőnyt!
Most a stams-i sígimnázium ötödikeseként érettségi előtt állok. Utána szeretnék egy évet csak a síelésnek szentelni, mielőtt döntést hozok a továbbtanulással kapcsolatban.
Sokan kérdezik, nem merült-e fel bennem, hogy abbahagyjam. A sportsérülések után nem, de a baleset után volt egy pillanat, amikor hiábavalónak éreztem az addigi küzdést. Köszönöm edzőmnek, Barbai Áronnak, és családomnak, barátaimnak, hogy nem engedték, hogy úrrá legyen rajtam a csüggedés!
Nem adhattam fel, mert a sízés kicsi gyerekkorom óta része az életemnek, a sok nehézség ellenére is nagyon sokat adott nekem, és nélküle nem lennék az, aki ma vagyok!