Ősz óta a Magyar Sí Szövetség alelnöke Dávid Ilona, aki minap a Hungast cégcsoportot is tulajdonló GVC Zrt. vezérigazgatójaként a Forbes Magazin „A legbefolyásosabb magyar nők” listáján ismét a legjobbak között kapott helyet. Ennek apropóján beszélgettünk alelnök asszonnyal. 

- Hogyan fogadja az ember azt a hírt, hogy a legbefolyásosabb nők közé választották, ráadásul nem először?

Nagy előrelépés, hogy néhány éve már figyelemmel kísérik a hazai női vezetők pályafutását. Büszkeséggel tölt el, hogy a lista részese lehetek. Inspirációt jelent számomra. Személyesen engem is motivál, valamint példát mutat azon nők, illetve fiatal pályakezdő lányok számára, hogy lehet karriert építeni, komoly pozíciókba kerülni az élet különböző területein itthon is.

- Sportversenyen megmérette-e magát, legyen az versenysport vagy amatőr sport?

Az életemből a versenysport kimaradt. Egyébként versengő típus vagyok, bár ezt én inkább sikerorientáltságnak hívom, amit jól mutat pályafutásom is.

-  A síszövetség alelnökeként, hogy látja, hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy sikeressé tegye a szervezet működését?

A szövetség számára is nagyon fontos az általam képviselt gazdasági szemlélet és szellemiség, valamint nem utolsó sorban a széles kapcsolati hálóm.
A teljesen megújult elnökség zökkenőmentesen át tudta venni a szervezet irányítását, új főtitkár is érkezett hozzánk, így talán lassan elkezdenek majd kifelé is látszódni a működési eredmények. Megbeszéléseink utóbbi hónapokban online platformon zajlanak, aktív kapcsolatban vagyunk egymással. Természetesen ismerjük egymást, voltak személyes megbeszélések, találkozók.

-   Mi a rövid és hosszútávú célja a szövetségben?

Számomra fontos a társadalmi szerepvállalás, ezért is vállaltam el tavaly nyáron mikor jelöltek, majd megszavaztak erre a pozícióra. Egyrészt én is tanulok, hiszen a versenysport idegen terep számomra, másrészt én is segítséggel tudok lenni a szövetség számára, mind gazdasági, mind szervezet irányítási szempontból. Hosszú távon kifejezetten célom / célunk, hogy a Síszövetség ne csak a profi versenyzők számára nyújtson segítséget, hanem a széleskörűen népszerű, családokat megmozgató tömegsportban is vezető szereplővé váljon.

-  Bár ez a szövetségben vállalt szerepe nem a sportszakmai tevékenységhez kapcsolódik, de adódik a kérdés, hogy milyen gyakran síel?

Minden évben többször járunk síelni, kedvenc síterepünk Cortina d’Ampezzo, de Ausztria különböző síterepein is megfordulunk minden évben. Családunkban van, aki síel, van, aki snowboardozik. Legkisebb családtagunk 2,5 évesen is állt már sílécen.
Egyébként igyekszem rendszeresen mozogni, évszaknak megfelelő sportot választani. Így aktívan kerékpározunk, túrázunk, de konditermek világa sem idegen tőlem.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.