Látássérült alpesi sízőnk megkezdte a felkészülést a tiroli edzőtáborban új guide-jával, Kobezda Andreával.

Az első magyar válogatott látássérült síversenyzőnk a 2018-as paralimpiát követően vezető nélkül maradt, majd 2019 decemberében Simonffy Botond csatlakozott hozzá, és egy szezont együtt versenyezhettek. Reménykeltőnek bizonyult a közös munka, miután az Európai Téli Parajátékok szlalom kategóriájában bronzérmet szereztek.

A tavalyi és az idei versenyidény azonban másképp alakult, mint ahogy tervezték: az ő életüket is felforgatta a Covid. Épp a 2020-as nemzetközi paraversenyre készültek a Mátraszentisváni Síparban, amikor a vírushelyzet miatt törölni kellett a rendezvényt, és a szezon további viadaljait is.

Majd Zsolt megkezdte a felkészülést, de volt guide-ja helyett ideiglenesen edzője, Fábián Attila lett a vezetője a pályán. 2021 márciusában a liechtensteini Triesenbergben versenyzésre is nyílt lehetőségük, ami 1 év kihagyás után üdítően hatott Zsoltra.

Ám most új időszámítás kezdődött számára: ezentúl új guide segíti őt a pályán.

„ Kobezda Andrea régi ismerősként tagja a csapatunknak, de vezetőként a ma indult edzőtáborban debütált” – osztotta meg Zsolt húsvétkor a jó hírt közösségi oldalán.

„Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy nagy a tömeg Kühtai sípályáin. Sőt: ma délelőtt a felvonóról nem volt nehéz olyan fotót készítenünk, melyen csak az üres pályák láthatóak. Ez egyfelől szomorú, hiszen a néptelen pályák a koronavírus járványnak köszönhetők, másfelől nekünk most nagyon jól jön ez a helyzet az összecsiszolódás kezdeti szakaszában. Egy kezdő guide-nak annyi mindenre kell egyszerre figyelnie, hogy egyáltalán nem baj, ha legalább síelőből van a szokásosnál kevesebb a pályán. Azért természetesen mi is reméljük, hogy nem tartanak már sokáig a korlátozások, bár a felvonónál való sorbanállás és a tömeg továbbra sem lesz a kedvencünk” – írta Zsolt a keddi közös edzés kapcsán.

Jó összehangolódást és sikert kívánunk nekik!

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.