Egy jövőbeli együttműködés lehetőségeiről konzultáltak a Magyar Sí Szövetség vezetői, Petrahn Barbara főtitkár és Dr. Fürstner József elnök, valamint Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. A sportvezetők szervezetük céljait és a tervezett kooperáció főbb pontjait beszélték át.

„A megbeszélésen szó esett arról, hogy más nemzeti sportszövetségekhez hasonlóan a síszövetség is tagszervezetként csatlakozna a honvédelmi szövetséghez, hiszen a biatlon révén a kapcsolódási pont adott. A jövőben mindkét szervezet arra törekszik majd, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot. Véleményem szerint hasznos lehet ez az együttműködés sportágaink fejlesztése szempontjából” – nyilatkozta Dr. Fürstner József, a síszövetség elnöke.

 „A tervekről történt egyeztetés során kiderült, hogy mind a síszövetségnek, mind a honvédelmi szövetségnek számos hasonló célja van, melyek megvalósításában egymás partnerei lehetnek a szervezetek. Számunkra fontos, hogy az együttműködés kölcsönös legyen, hiszen valódi eredményeket hosszútávon a biztos alapokra helyezett elkötelezettség jelenti” – mondta Petrahn Barbara.

 

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.