Hetvenhét esztendős korában meghalt a Nemzetközi Síszövetség előző elnöke. Gian-Franco Kasper, aki 46 éven keresztül dolgozott a szervezetnél, s melyet 23 éven át irányított, júniusban távozott posztjáról. A svájci sportvezető csaknem két évtizedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is tagja volt.

Kasper már nem vett részt a FIS júniusi tisztújító kongresszusán, miután légzési problémákkal kórházba szállították, és pénteken bekövetkezett haláláig már nem térhetett vissza családjához. Posztját a június 4-i kongresszusi választás eredményeként a svéd-brit milliárdos üzletember, Johan Eliasch vette át.

"Gian Franco Kasper egyedülálló volt a nemzetközi sportközösségben" - mondta Johan Eliasch, a FIS újonnan megválasztott elnöke. „A FIS-t egy kis szövetségből építette a téli sportok vezető szervezetévé, amely Gian Franco jövőképének és munkamoráljának bizonyítéka. Megtiszteltetés számomra, hogy 25 évig ismerhettem őt... Visszafogott természete és gyors észjárása nagyon hiányozni fog a FIS-ben és a nemzetközi sportvilágban. Az egész FIS család nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésünket a Kasper család iránt.”

A St. Moritz-i születésű sportvezető újságíróként kezdte pályafutását a helyi Courier de St. Moritzban, majd az idegenforgalomban próbált szerencsét. De nem sokkal később a FIS volt elnöke, Marc Hodler felkérte Kaspert, hogy a FIS főtitkára legyen. Ez volt a hosszú és sikeres karrier első lépése. A főtitkári posztot követően 1998-ban Hodler utódjaként választották meg a FIS elnökének.

Nyugodjék békében!

Foto: fis-ski.com

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.