Rogge a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolcadik elnöke volt, a tisztséget 2001 és 2013 között töltötte be. Majd azt követően a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották. A belga sportvezető 79 éves volt.

A szakmáját tekintve ortopéd sebész, sportorvoslásban szerzett diplomát, de a sportban is jeleskedett; 16-szoros belga nemzeti bajnok rögbiben, finn hajóosztályban pedig három olimpián vett részt vitorlázóként (1968, 1972, 1976), továbbá világbajnoki címet is nyert.

A sportolói karrier befejezte után a Belga Olimpiai Bizottság, majd az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) elnöke lett. Ezt követően választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élére 2001-ben.

1992-ben lovaggá ütötték, 2002-ben pedig a főnemesség tagja lett, mint gróf, II. Albert belga király által.

Rogge elnöksége során átalakult, modernebbé vált a NOB. A belga gróf vezetése alatt rendezték meg az első ifjúsági olimpiai játékokat, erősen kiállt a tiszta sport mellett, fáradhatatlanul küzdött a doppingolás ellen.

Jacques Rogge jó kapcsolatot ápolt a magyar sportvezetéssel is, a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként több ízben járt Magyarországon.

A tisztelet és a gyász jelképeként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság svájci központjában öt napig félárbócra eresztette az olimpiai lobogót.

Forrás: NOB, MOB. fotó: Wikipedia

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.