A DVTK sízője egy rendkívül izgalmas versenyen bizonyított, ahol a 89 fős mezőnyből a két futamot csupán 46-an hozták. A szám győztese a svájci Marco Odermatt lett.

A hóesés miatt - amely már az első futamban is megnehezítette a versenyzők dolgát - a tervezettnél 75 perccel később kezdődött a második szakasz. A szervezők igyekeztek a lehető legoptimálisabb állapotba hozni a pályát, illetve abban bíztak, hogy javulnak a látási viszonyok.

A 89 fős mezőnyben 54-en tudtak lejönni elsőre a lejtőn. Kékesi Márton biztonságra törekvő menettel 39. volt az első futam után. Majd a másodikban is hasonlóan jött le, igyekezett stabilitásra törekedni, de nem volt meg mindig az optimális ritmusa, végül a győztestől 24.19 másodperccel lemaradva 34. lett. Négy éve, Phjongcshangban ebben a számban 42. volt.

A verseny után a következőket nyilatkozta az M4 Sport helyi tudósítójának: 
 
“A pálya elején sikerült kicsit agresszívebben menni, ott jobb voltam, a pálya közepén volt egy kis bizonytalanságom. Nem találtam meg mindenhol a ritmusomat. Nem a legjobb síelésemet hoztam a mai versenyzésemben, inkább a szlalomra fogok fókuszálni. De jelentősen előre léptem helyezésileg és időben is, és ez nem egy elhanyagolható szempont az olimpián. Másfél hete itt vagyok, most először esik a hó, nehezek a látási viszonyok, ilyen kemény talajon nem igazán edzettem korábban. Nem volt tiszta a pálya, ez is befolyásolja, mennyire tudom elengedni a sít. Mentálisan sokat segít nekem, hogy már elértem egy eredményt és a mai napon tudok egy kis előrelépést tenni. Nem mindig úgy kell versenyezni ahogyan én szeretném, hanem kell néha taktikusan is és a mai egy tökéletes példa volt erre”.

Az izraeli színekben szereplő Szőllős Barnabás a 22. helyen zárt. A versenyt 47-en fejezték be, de egy sízőt diszkvalifikáltak.

Marci legközelebb szerdán kedvenc számában, szlalomban versenyez az olimpián.

Kép: MTI

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.