Versenynaptár

Nagy Bence az előző szezon országos bajnok alpesi sízője már a következő versenyidény kihívásaira készül, de már a pekingi olimpia is egyre többször merül fel gondolataiban.

Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a Rozmaring SE sportolója, aki arról is beszélt, hogy miben látja fejlődése kulcsát.

- A nyár ismét viszonylag gyorsan eltelt, ami azonban nem is akkora baj, hiszen ez mindig a tél közeledtét jelzi. A szárazföldi edzéseket azonban már a nyár eleje óta végzem, és úgy érzem, amit a felmérő teszten elért eredményeim is alátámasztanak, hogy az előző évekhez képest érezhetően jobb erőállapotban várom a szezont.

-Milyen tapasztalatokat szereztél az edzőtáborokban?

-Az idei nyáron részben a nagy nyári meleg miatt is viszonylag későn, július közepén álltam először havon, a Stelvio gleccseren, amely a csapat javarészének már a második edzőtábora volt. Majd ezt követte a második havas edzőtábor Saas-fee-n, majd pár napon belül utazunk Hintertuxra a következő havas táborba. Ezeken kívül részt vettem a soproni, majd október elején a Mátrában tartott szárazföldi edzőtáborban. Ezek az edzőtáborok sokkal kevésbé élvezetesek, azonban a felkészülés szempontjából elengedhetetlenek. Szerencsére a lehetőségekhez képest viszonylag változatosan végeztük az egyébként nem igazán élvezetes, azonban annál hasznosabb feladatokat, mind havon, mind szárazföldön.

-Hogy látod, mi a fejlesztendő terület az esetedben?

-Magam szempontjából mindenképpen fontos, hogy az előző évekhez képest sokkal jobban sikerült a nyári alapozó időszak, amelyet mindenképpen tudok majd hasznosítani a szezon során. Emellett feltétlenül szeretném sí szempontjából az óriásműlesikló technikámat felzárkóztatni a szlalom technikámhoz.

-Milyen a szövetségi edzőkkel a közös munka?

-Megítélésem szerint a szövetség jelenlegi helyzete elsősorban a jövő szempontjából igazán bíztató. David Fill személyében egy tapasztalt vezetőedző állt a fiú csapat élére, Stark Márton visszatérésével pedig a női csapat is elindulhat a fejlődés útján, aki ráadásul ismeri is a sísport itthoni helyzetét. Bugya Fruzsina csatlakozásával pedig egy olyan magyar edző került a válogatotthoz, aki a munka során értékes tapasztalatokkal gazdagodhat. Ezzel egy jóval nagyobb létszámú edzői gárda áll a versenyzők rendelkezésére, amellyel sokkal gördülékenyebben lehet dolgozni, ami mindenképpen megkönnyítheti a versenyzők dolgát, hiszen így a különböző szinteken lévő versenyzők is személyre szabottabb feladatokat tudnak végezni. Az eddigi benyomásaim alapján úgy gondolom, az edzőkkel jól együtt lehet dolgozni, azonban a legfontosabb az, hogy legyen egy olyan terv, amely hosszútávon tud működni, mind egyéni versenyzőkre lebontva, mind az egész itthoni sísportra kiszélesítve.

-Van kiegészítő sportág, amit beiktatsz a szokásos edzések közé?

-Mint minden évben, idén is nyáron volt egy kicsit több időm más sportok űzésére. Nyaranta sokat szoktam teniszezni a Balatonon, ahol a nyaralónk van. Ezen kívül nagyon szeretek focizni is, azonban az utóbbi időben ez egy kicsit háttérbe szorult, részben edzői tanácsra, hiszen ebben a sportban hatványozottan magas a síre érzékeny sérülések esélye.

-Ha visszatekintesz az előző szezonra, melyik versenyeken voltál elégedett a sízéseddel?

-Az előző idény hetktikusra sikeredett, részben a szövetségben fennálló korábbi helyzet miatt. Ezen kívül nagyon megnehezítette a szezont korábbi edzőm, Walter Hubmann betegsége, ami miatt a szezon második felét vezetőedző nélkül kellett megoldanunk. Ettől függetlenül volt egy pár olyan verseny, ahol jól sikerült teljesítenem. A St. Lambrecht-i magyar FIS versenyen a kombinációban elért 2. és a szlalomban elért 6. helyezés mindenképpen elégedettségre adhatnak okot, valamint a szezon végén a bulgáriai Banskoban tudtam még javítani egy keveset a pontjaimon egy nagyon erős mezőnyben, ráadásul egy világkupa pályán. Elmondható tehát, hogy a szlalom formám tavaly rendben volt, viszont két igazán jó futammal továbbra is adós vagyok… Óriás-műlesiklásban azonban tavaly egyszer sem jött ki úgy a lépés, ahogy szerettem volna.

-Mik lesznek a következő versenyidény legnagyobb kihívásai számodra?

-A most következő szezon lesz az első, amikor már nem leszek ifi, ami mindössze annyi változással jár, hogy nem indulhatok az ifjúsági világversenyeken. Továbbra is a FIS pontrendszerébe fogok versenyezni, ami az ifjúsági korosztálytól kezdve meghatározza a világranglistán elfoglalt helyezéseket. Az idei szezon fő célja számomra mindenképpen a FIS-pontok javítása lesz. Ez elősegíthetné azt, hogy később az egyre erősebb versenyeken jobb rajtszámmal indulhassak, ami elengedhetetlen ebben a sportban a jó eredményhez. Ezen kívül mindenképpen szeretném versenyre is átvinni az edzéseken mutatott teljesítményemet. Ha ez sikerülne, az nagyon komoly és látványos fejlődés lenne számomra. Továbbá idén kezdődik el egy hosszú előkészületi időszak, amely egészen a 2022-es pekingi olimpiáig tart majd, ahol mindenképpen ott szeretnék lenni.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.