Magyar Sí Szövetség
Hírek

100 nap a téli olimpiáig

A Magyar Olimpiai Bizottság számításai szerint 14-20 fős csapat lehet ott a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli játékokon..

100 nap múlva megnyitják a téli olimpiát Phjongcshangban. Ebből az alkalomból rendezett sajtótájékoztatót a Magyar Olimpiai Bizottság, Miklós Edit alpesi sízőnk részvételével.

A tájékoztató elhangzott, hogy az olimpián legkevesebb 14, optimális esetben akár 20 magyar sportoló utazhat. Az olimpia rajtja előtt 100 nappal az aktuális kvótahelyzetet a MOB összesítésében megtekinthető.

Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető, a MOB nemzetközi igazgatója beszélt arról, alpesi síben két női és egy férfi, sífutásban pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál ösztöndíjas Kónya Ádám révén egy férfi versenyző indulása már biztos, emellett Tóth Ivett műkorcsolyában szerzett kvótát a nemzet számára. „Minimum 14 fővel számolunk, a csapat akár 20 fős is lehet” - hangsúlyozta. A rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a maximális tíz kvótára is esély van, alpesi síben és sífutásban pedig további egy-egy részvétel várható. „A síugró Vörös Virág felépült súlyos térdsérüléséből, nem irreális a részvétele, de az alacsony létszám nehézséget jelenthet számára. A szintén térdsérülésből felépült hódeszkás Gyarmati Pankának nagyon jól kell szerepelnie a hátralévő kvalifikációs versenyeken, hogy ott lehessen Phjongcshangban. Biatlonban Szőcs Emőkének jó esélye van a részvételre, akárcsak Nagy Konrád gyorskorcsolyázónak, aki akár két számban is indulhat. Esélyes még freestyle-síben Swaney Elizabeth" - tette hozzá. Elmondta még, bob- és szánkósportban Pulai Imre jelezte korábban kvalifikációs szándékát.

A szocsi olimpián lesiklásban hetedik Miklós Edit elmondta, hogy teljesen felépült januárban elszenvedett súlyos térdsérüléséből, és ugyanolyan erős, mint egy évvel korábban.
"Szombaton utazok Amerikába, ahol három hétig edzőtáborozunk, majd kezdődik a világkupa Kanadában" – elmondta, hogy az első állomásra nincs megfogalmazott célja, edzésről edzésre és versenyről versenyre akar fejlődni, hogy február 9-én rajtoló olimpiára csúcsformába lendüljön. „Egyre többet merek kockáztatni, cél, hogy az olimpián 120 százalékot teljesítsek!” - mondta Edit.

A Dél-Koreai Phjongcshangban 15 sportág 102 versenyszámában avatnak bajnokot, a játékokat 2018. február 9. és 25. között rendezik.. Jelenleg öt magyar sportoló indulása biztosra vehető

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

« November 2017 »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30