Magyar Sí Szövetség
Hírek

Helytálltak síugróink a junior vébén

Vörös Virág és Molnár Flórián az utóbbi 20 év legjobb junior vébés szereplését produkálta a február elején rendezett versenyen.

 Vörös Virág 73 méterig repült, ami a 38. helyet jelentette számára a svájci Kanderstegben rendezett Junior Világbajnokságon. A korosztályos versenyen 18 ország, 55 síugró nője versenyzett, köztük érte el a sérülése után várakozáson felüli eredményét a kőszegi síugró. Klubtársa, az első éves junior Molnár Flórián is kitett magáért, a 49. helyen végzett a férfiaknál. Ő is a versenyen ugrotta meg a legjobbját, 75 métert ért el.

„A sérülésből visszatérve a jó terápiának köszönhetően tudta hozni a jó eredményt Virág. Ha nem hagyott volna ki a novemberi sérülés miatt több hetet, 30-ban lehetett volna tudása szerint. Virág egyébként több olyan versenyzőt utasított maga mögé, mögött, akik 20 méterrel megverték korábban. A másik magyar induló, Molnár Flórián a legfiatalabb versenyzők egyike volt, és olyanokkal kellett versenyeznie, akik a téli olimpián is ott vannak és a világkupában is jól teljesítenek. 2 fiatal volt rajta kívül, ebben a korban még egy év korkülönbség is sokat számít. Összességében tudjuk, hogy mindkét versenyzőben több van. Mindenesetre az utóbbi 20 év legjobb junior vébés szereplése volt az idei, és bízunk benne, hogy jövőre sokkal jobb eredményt hoznak ki magukból. A jobb teljesítmény az új edző a szlovén, Vasja Bajc-nak is köszönhető.” – értékelt Molnár László, északi szakágvezető.

« Január 2018 »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31