Magyar Sí Szövetség
Hírek

Megyesy Jenő elnöki köszöntője

2017.07.14.

Köszöntő

Kedves sí család!

A Magyar Sí Szövetség nevében köszöntöm az oldal látogatóit, abból az alkalomból, hogy a tegnapi napon az a megtiszteltetés ért, hogy a közgyűlés egyhangúan a Szövetség elnökének választott.

Mindenekelőtt ezúton is köszönet jár Kálomista Gábornak, aki ezt megelőzően 12 éven át vállalta az elnöki feladatokat, továbbá, Kaszó Klárának, Miklós Editnek, Kapitány Ildikónak és nem utolsó sorban az elnökség tagjainak.

Motivációmat tekintve a honlapon található a kapcsolódó hírben szereplő önéletrajzomban foglaltakon (és persze a Google segítségével megtalálhatóakon) túl a sport és azon belül is a síelés szeretetét emelem ki ehelyütt. A magyar sísportnak régóta nagy rajongója és támogatója vagyok, ezért is láttam el két téli olimpián is a magyar olimpiai csapat attaséjának pozícióját. 12 éves korom óta – ami igencsak régen volt, habár már a „lábszánkózás” ideje után - síelek rendszeresen, amit életem nagy részében Coloradóban tettem, de szenvedélyem okán a világ számos más pályáján is síztem, ahogy családom többi tagja is. Feleségem, Judy síoktató volt, akinek a kezét a Crested Butte síterepen kértem meg, gyermekeim is rendszeresen síelnek, ami abból is látszik, hogy unokám már 2 és fél évesen megkezdte.

Szakmai szempontból Colorado egyes síterepeinek egykori jogi képviselőjeként egyben Magyarország volt tiszteletbeli főkonzuljaként szerzett tapasztalataimat igyekszem felhasználni a Szövetség belföldi és nemzetközi feladatai és megjelenései során.

A Szövetség munkáját illetően, mint eddig, a jövőben is nagyban fogunk támaszkodni az önkéntesekre és a szponzorokra. Éppen ezért is igyekszem a korábbinál is jobban bevonni mindazokat, akik ebben a szép sportban érintettek, valamint megszólítani olyanokat, akik még nem, de azzá válhatnak. Ennek érdekében a kommunikáció és párbeszéd intenzitását a jövőben növelni fogom. Az operativitás tekintetében pedig igyekszem elérni, hogy a Szövetség még hatékonyabban és egységesebben működjön céljaink elérése érdekében.

Közös céljaink a magyar sízés népszerűsítése, felvirágoztatása, a versenyzők támogatása, az utánpótlás biztosítása. Utóbbira tekintettel ajánlom szövetségünk munkájában közreműködő és közre nem működő, de a hazai sí felvirágoztatásában tevékenykedő, jó szándékú látogatónak, hogy jó kedvvel és bizakodással tekintsünk a jövőbe. Közös munkánkhoz szövetségünk tagjainak a hóborította hegyek nyugalmát, a lelket és az elmét frissítő hűvös leheletét idéző, nyugodt és megfontolt közreműködődés képességét kívánom azért, hogy szervezetünk sikerrel támogathassa a magyar sízést és versenyzést. Ahogy a szenvedélyes síző, Szent-Györgyi Albert mondta: „A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

Végül, magyar sportolóinknak ezúton is sok sikert, minden sízőnek jó síelést és sok havat kívánok! Nekik, továbbá, a szurkolóknak, a látogatóknak valamint szövetségünk munkájában közreműködőknek ezúton is jó egészséget, a honlap látogatásához pedig kellemes időtöltést kívánok!


Tisztelettel:

Megyesy Jenő
Elnök

« Szeptember 2017 »
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30