Magyar Sí Szövetség
Hírek

Nagy sikere volt az "Ironman" szárazfelmérőnek Tatán

 Csaknem 50 síző vállalta a 9 feladatból álló megmérettetést a tatai Olimpiai Központban.

A Stark Márton szövetségi kapitány által irányított felmérésen a versenyzők egy elsősorban sízőknek összeállított norvég programot teljesítettek. A közös bemelegítés után a résztvevőkre 9 gyakorlat várt a motoros képességek felmérése érdekében. A feladatok egy részét a sérüléséből felépülő kétszeres világkupa harmadik helyezett Miklós Edit és a világkupa pontszerző Samsal Dalibor is teljesítette. 

Bár az eredmények összesítése és tapasztalatok levonása a szakvezetés részéről ezután következik, de az a felmérés alatt kiderült, hogy a súllyal guggolásban akadt a legtöbb technikai nehézség a végrehajtás során a felnőttek és az ifik számára. A versenyzők elmondása alapján a 3000 méteres síkfutás bizonyult a legnehezebb próbatételnek, a legkedvesebbek pedig a szókdeléses, leginkább síspecifikus feladatok voltak.
Örülünk, hogy ilyen nagy számban eljöttetek. Köszönjük a szervezők és önkéntesek munkáját!

AZ EREDMÉNYEK ITT ELÉRHETŐEK

Kapcsolódó képek:
"Ironman" szárazfelmérő Tatán

« Augusztus 2017 »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31