Minszkben rendezik a biatlonosok kontinens viadalát a jövő héten, február 18-24. között. A biatlon válogatott szövetségi kapitánya következőket mondta a várakozásokról és a csapatról:

Pénteken értünk haza az edzőtáborból. ami nagyon tartalmas volt a kis csapatom számára. Vasárnap indultunk Fehéroroszországba, a felnőtt Európa-bajnokságra. A csapat tagjai, Pónya Sára, Gyallai Soma, Büki Ádám, Panyik Dávid. Ők azok, akik teljesíteni tudták a kvalifikációt, hogy részt vehessenek a versenyen. Számunkra idén minden verseny nagy fontossággal bírt, hiszen minden egyes kvótáért meg kellett küzdenünk. A nemzeti ranglistán sokat meneteltünk felfelé, és ez nagyon motiváló mindannyiunknak. Nagy út van meg előttünk, de motiváltak vagyunk, és mindenki pozitív érzelmekkel áll a munka elé. Az elvárásom feléjük az, hogy az EB ideje alatt azt lássam rajtuk, hogy a profizmusra törekednek, hogy élsportolókként cselekednek és viselkednek mind a pályán, mind a lőtéren.

Nagy munka van abban, hogy megértsék, hogy ők is képesek mindarra, amire más nemzetek versenyzői. Iskola, munka mellett persze mindez néha akadályba ütközik, de végül mindig minden megoldódik, és a munka sosem áll meg. Az Eb után következik egy IBU Kupa Észtországban, majd márciusban a felnőtt világbajnokság. Oda Panyik Dávid és jómagam utazunk. Nincs nemzeti kvótánk, így ide sem volt egyszerű a kijutás, de ez is azt mutatja, hogy meg tudjuk csinálni. És, ha egy valakinek sikerül, akkor másnak is fog. Az elvégzett munka mindig meghozza a gyümölcsét. Bízom abban, hogy Magyarország újra tud majd váltót rajthoz állítani egy világbajnokságon vagy Világkupán. Mindehhez nagy szükség van az egyesületek közös munkájára, akaratára. Persze a realitás talaján azt mutatja, hogy ez egy távoli álom lehet, de úgy gondolom, hogy akarat kérdése, és mindent meg el lehet érni.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.