Versenynaptár

A koronavírus-járvány miatt kicsit átalakult a felkészülése, és a gyakorlótanítása is. Kékesi Márton már a 2022-es téli olimpián is gondolkodik: kilencven százalékot ad magának arra, hogy kijut, és képviselheti a magyar színeket.

Alpesi sízőnk jelenleg Mályiban tartózkodik, ott kereste meg a boon.hu újságírója. Az interjúból kiderül, hogy mozgalmas időszakot él át Marci. Most írja a szakdolgozatát, melynek témáját tavalyi sérülése ihlette. Keresztszalag szakadása miatt tavaly megoperálták, de már túljutott a nehezén, a gyógytornát és a rehabilitációt befejezte. Idén elkezdett sífutni, ami nagy élményt jelentett számára, és a következő szezonra megkezdte a felkészülést.

A Testnevelési Egyetem végzős hallgatójaként télen veszi át a diplomáját testnevelő-, gyógytestnevelő- és egészségfejlesztő tanárként, valamint középfokú minősítéssel rendelkező teniszedzőként. Jelenleg az otthoni edzések mellett a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban gyakorlatozik, a vírushelyzet miatt távoktatást végez videón keresztül. A számára is újdonságot jelentő digitális tanítás új tapasztalatokhoz juttatta.

A jövőbeli terveiről elárulta, hogy szeretne mesterképzésre menni, melyet vagy a Testnevelési Egyetemen végezne vagy a tengerentúlón. Az utóbbi esetben fontos számára, hogy a sízésre legyen lehetőség, ugyanis a fő célja, hogy ott legyen a pekingi téi olimpián. A másik út, hogy a szakmájában helyezkedik el. A boon.hu interjúja itt olvasható.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.