Versenynaptár

Nem jutott túl a szombati selejtezőn Vörös Virág a női síugrók világkupa-sorozatának lillehammeri versenyén.
Akárcsak a csütörtöki selejtezőben ezúttal is a legjobb negyven kvalifikálta magát a főversenyre. Virág a normálsáncon elért 70 méteres ugrása 67,9 pontot ért, amivel a 58. helyen végzett a 61 fős mezőnyben. Kőszegi síugró már azzal sporttörténelmet írt, hogy tavaly nyáron indulási jogot szerzett a világkupára, de tavaly szeptemberben egy versenyen elszakadt a keresztszalagja, így ki kellett hagynia a versenyidény további részét. Ezért csak egy éves késéssel vehetett részt első világkupa versenyén, mellyel a nők között első magyarként szerepelhetett.

"Jól éreztem magam itt Lillehammerbe, még ha a kvalifikáció nem is sikerült. Rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen ez volt az első igazi téli világkupám, ezért nagyon sok új dolog volt és van számomra, amiket még kell tanulnom. A mai kvalifikáción az előttem lévő lány elesett, ezért kellett egy kicsit várnom, mire el tudtam indulni. Érdekes, hogy Miklós Editnél is ez volt a tegnapi versenyén. Végül nem lett semmi baja szerencsére, szóval csak azt kellett megvárnom, hogy kimenjen a pályáról. Az ugrásom egy kicsivel jobban sikerült, mint a csütörtöki kvalifikáción, de még sok dolog van, amin javítanom kell. Folytatom az edzéseket, és megyek tovább! Összességében pozitívan éltem meg a kvalifikációkat, annak ellenére, hogy nem sikerült a 40-be jutás. A következő hetekben edzések jönnek Szlovéniában, utána pedig ismét Norvégiába, egy Kontinentális Kupán fogok indulni" - mondta Vörös Virág a verseny után.

A képen Vörös Virág új edzőjével, a szlovén, Vasja Bajc-csal Lillehammerben.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.