Versenynaptár

Jó hírek a biatlon válogatottról! Szőcs Emőke, szövetségi kapitány jelenleg Észtországban tartózkodik, ahol versenyzői az IBU kupán vesznek részt pénteken és szombaton. 

"Üzenetet kaptam a nemzetközi szövetségtől, hogy a világbajnokságra két férfi versenyzővel utazhatunk. Mint korábban már hírül adtuk Panyik Dávidról decemberben kiderült, hogy indulhat az östersundi világbajnokságon. Folyamatosan javultak az eredményei, és már decemberben elérte a világkupa szintet. A csapatunk a nemzeti rangsorban nagyon sokat javított, így két szabadkártyát kaptunk a világbajnokságra, de egészen az Európa bajnokságig csak Dávidnak volt meg a pontszáma az induláshoz. De hát ugye harcolni kell az utolsó pillanatig, mi is ezt tettük. Gyallai Soma fantasztikus versenyt ment a férfi 10 kilométeren, így végül ő is kivívta magának az indulás jogát. Már nem is tudom mikor indult utoljára két férfi versenyzőnk ilyen rangos versenyen. Úgy látszik, ezeket a fiúkat a nehéz kvalifikációs rendszer sem állíthatja meg. Nagy öröm számomra látni, hogy mindezt sikerült elérni. Pontosan tudtuk, mit akarunk, és nem tettünk le róla egy percig sem. Köszönjük a szövetség támogatását, hiszen mindez anyagiak nélkül csak egy távoli álom maradt volna. Bíztak bennünk, és úgy érzem, nem hiába" - mondta Szőcs Emőke.

A biatlon világbajnokságnak a svédországi Östersund ad otthont március 7-17 között.

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.