Versenynaptár

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökénél jártak sportvezetőink. Kulcsár Krisztián megismerkedett a síszövetség új főtitkárával, Szentgyörgyi Zoltánnal, aki Miklós Edit elnökkel együtt rövid és hosszútávú céljaikról beszéltek a sísportot illetően. Tájékoztatták a MOB első emberét a szövetség jelenlegi működési helyzetéről, az utánpótlás programokról. Bejelentették, hogy a 2020-as téli ifjúsági olimpián minden szakágunk indít versenyzőt, és, hogy a FIS kongresszusára is meghívást kaptak vezetőink. Kulcsár Krisztián támogatásáról biztosította a szövetségi vezetőket, és elmondta, hogy csak pozitív hírek jutottak el hozzá a szövetség programjairól és működéséről. A MOB elnöke arról is tájékoztatást kapott, hogy a Magyar Sí Szövetség műhely- és eszköz támogatásban részesítette a síklubokat.

Mindeközben nyilvánossá vált a lausanne-i téli ifjúsági olimpia teljes hivatalos programja. 13 nap alatt összesen 81 versenyt bonyolíthatnak le a szervezők, 8 különböző helyszínen. A játékok egyik nagy újdonsága a kéthullámos szervezési rendszer, melynek keretében a delegációk egymástól elkülönülve, 2 turnusban érkeznek és távoznak az olimpiai fővárosból.

A YOG január 9-től 22-ig tart a svájci Lausanne-ban.

 A teljes program itt érhető el: https://www.lausanne2020.sport/en/sports

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.