A szerdai rendkívüli küldött gyűlést követően az elnöki, elnökségi jogkört gyakorló küldöttgyűlési meghatalmazott dr. Lovas András a közmédiának elmondta, mi várható a következő időszakban.
„Viszonylag rendben zajlott a gyűlés. A lényeg az volt, hogy sok klub részéről elfogyott a bizalom az elnök úr személyével kapcsolatban, ezt bocsátották szavazásra, és a többség ezt támogatta. Sok tagegyesület javasolta az elnök visszahívását, szám szerint hét. Én úgy érzem, a problémák az alpesi szakágban voltak leginkább jelen, ott nem tudott megfelelő kommunikáció és döntéshozatal kialakulni. Ez vezetett ahhoz, hogy gyakorlatilag a teljes szakág úgy érezte, nem jó irányba mennek a dolgok és váltást akarnak. Én nem voltam ennek részese, felkértek nem olyan rég, hogy a mai gyűlést vezessem le, ezt vállaltam. Hogy a tagok megvonják a bizalmat az elnöktől, annak az előkészítésében nem vettem részt” – árulta el, hozzátéve, most arra kapott felhatalmazást, hogy a következő küldöttgyűlést előkészítse.

„A mai nappal megszűnt az elnök és az elnökség, illetve felügyelő bizottsági tagok mandátuma, így nem maradt ügyvezető, döntéshozó szervei a síszövetségnek. Ez elég fura állapot, de nem példátlan, hiszen 2020 nyarán is hasonló helyzet állt fent. Az én dolgom az lesz, hogy szabályosan tudjon majd dönteni a tagság, hogy milyen elnökkel és elnökségi tagokkal folytatja a szövetség vezetését. A téli olimpiára való felkészülést nyilván a sportolóink nem most kezdték, úgyhogy az ő munkájukat és készülésüket nem befolyásolja ez semmiben, azt gondolom. Az én célom is az, hogy minél hamarabb legyen új gyűlés, kompetens elnök és elnökség, ha ez megtörténik, méginkább helyre áll a rend. A tagság leghamarabb harminc nap múlva fog tudni szavazni, ezt elő fogom készíteni, én bízom a tagszervezetekben, hogy megfelelően tudják kijelölni az irányt a következő vezetés részére, a sportolók pedig megnyugodhatnak. De a szakágvezetők továbbra is pozícióban vannak, így úgy gondolom, ez nem fogja befolyásolni az alpesi vagy az északi szakág munkáját és felkészülését az olimpiára.”

Oldalunk cookie-kat használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Adatvédelmi nyilatkozat.